2010. október 16., szombat

Komárom CACIB

A hétvégén Komáromban jártunk, ahol fantasztikus dolgok történtek Velünk, és természetesen Akillal!! Ez a kiállítás tele volt izgalommal, meglepetéssel, és persze nem utolsósorban rengeteg örömmel, boldogsággal! Egyszerűen tökéletes volt!
Tudom, hogy most egy kiállítási beszámolót "kellene" írnom, mint ahogy eddig is tettem, de nem teszem.  Ez a bejegyzés most másról is fog szólni! Az ÉRZÉSEKRŐL! Az érzésekről amiket átéltem, a félelemmel kevert izgalomról, a reményről, az örömről, és a túláradó boldogságról! Az én lelkivilágomat talán ezekkel a szavakkal fejezhetném ki a legjobban.
Bevallom félelmet akkor éreztem, amikor Akil óráknak tűnő percekig a ringben volt Dr. Tesics György előtt, hiszen annyi időt töltött ott, mint eddig még soha. Láttam, ahogy Nicunak elmonja a bíróúr a véleményét, de persze én nem tudhattam, hogy ez vajon jót jelent-e, vagy rosszat. Mondhatom nagyon kimerítő bírálatot kaptunk, és kitűnő minősítést. Volt ott a ringben egy, a fajtát gondolom most tanulmányozó bírónő is, és nagyon büszkék voltunk, amikor Dr. Tesics György megkérte Nicut, hogy állítsa be mégegyszer Akilt, hogy meg tudja mutatni a bírónőnek milyen az, ha egy afgánnak tökéletes a szögelése. Majd jött az öröm érzése, amikor Akil lett a nagyon ígéretes 1, ezzel bekerült a BIS-be. A kölyök BIS-t Margit Brenner (A) bírálta, és nekem nagyon tetszett, hogy mind a 23 kutyához odament, és egyenként megnézte őket! Már amikor Akil elé lépett, és ahogy ránézett, éreztük, hogy tetszik Neki! És valóban a mi drága kutyusunk volt az első aki bekerült a szűkítésbe! Majd amikor bejelentették, hogy 2. az afgán agár, hát nem is tudom leírni!!!!!!!!!!Fantasztikus érzés volt!!!!!!!!!! Annyira büszkék voltunk Rá, és persze Tóth Trikszyre is, ezért a csodás eredményért!
A második nap is sikeresnek mondható, hiszen Akil Famal Szitár al Fidda ezen a napon is megkapta a nagyon ígéretes címet, és a BIS jelölést Zeljko Gajic (SLO) bíróúrtól, aki egy "beautiful" és egy puszi kséretében engedte ki a ringből! Nagyon jó érzés volt!
Végezetül pedig szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, akik nélkül ezek a szép eredmények nem születnének.
 Elsősorban a tenyésztőknek Patai Ilonának és Lászlónak, akiktől mind a mai napig rengeteg segítséget kapunk, akik mindíg mellettünk állnak, és akik megtanították Akilnak mindazokat az alapokat, amelyekre egy igazi showkutyának szüksége lehet!
 Külön köszönet még Tóth Trikszynek a felvezetésért, a sok segítségért, és jótanácsért amivel hozzájárul Akil sikeréhez!
Köszönettel tartozom még Tóth Andrea kutyakozmetikusnak is, aki mindíg nagy szakértelemmel, és türelemmel készíti fel Akil Famal Szitár al Fidda-t a kiállításokra, és akitől szintén rengeteg baráti tanácsot kapunk!
Végül, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni mindenkinek, a sok bíztatást, szeretetet, bátorítást, amit kapunk, hiszen jó tudni, hogy amikor távol vagyunk az otthonunktól, vannak akik akkor is gondolnak ránk, velünk együtt izgulnak, és úgyan úgy örülnek a sikereinknek mintha az, a sajátjuk lenne!! KÖSZÖNJÜK!!!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése