2010. július 31., szombat

Mogyi a Yorki


Sokat gondolkodtam, hogy ezt a bejegyzést közzé tegyem-e, de végül úgy döntöttem  miért is ne? Hiszen az ember írhat több, a szívéhez közel álló dolgokról is. Nem igaz?
Tudom, hogy ez a blog Akilnak készült, de úgy érzem egy pár szót ejtenem kell, családunk egy másik megbecsült tagjáról is. Ő Mogyoró. Mogyi egy mini méretű yorkshire terrier, akinek hatalmas szíve van, tele szeretettel. 2008. Karácsonyán került hozzánk, vagyis Nadinhoz, hiszen Neki szántuk meglepetésnek a fa alá. Még most is mosolyognom kell, ha rá gondolok, ahogy az a csöpp teremtés ott feküdt, a kék pulóverében, és a lila kosarában a fa alatt.
Őt nem kiállításra vásároltuk, hanem kedvencnek, aki természetesen egyből a család középpontjába került. Nem mondom, hogy egyszerű volt a beszoktatása az új környezetbe, hiszen olyan aprócska volt, és annyira idegen volt számára minden. Gondolom mondanom sem kell, hogy ez a nemes feladat nekem jutott.
Míg a család többi tagja Karácsony este elégedetten álomba szenderült az ünnepi vacsora, a jóízű beszélgetések, és a vendégeskedések után, addig én egész éjjel virrasztottam a kiskutya mellett, hiszen annyira sírt szegényem, hogy még ha akartam volna, akkor sem lett volna lehetőségem egy kis pihenésre.
Nappal folytattuk: "Nem Mogyika, nem tépjük le a tapétát, nem szabad a konyha bútort rágcsálni, nem pisilünk az asztal alá"....és még sorolhatnám. Nyugalom csak akkor volt, amikor teljesen kifáradva elaludt. Persze így visszaemlékezve, ezek már régi szép emlékek, hiszen Mogyika lassan 2 éves lesz.
Természetesen újra végigcsinálnám Vele mindezt, akár ezerszer is, mivel  annyira szeretem, a kedvességét, az okosságát, a játékosságát, vagyis mindent ami Ő, mert Mogyika egyszerűen úgy tökéletes, ahogy van!!






2010. július 18., vasárnap

Szombathely CACIB

Ma a szombathelyi kiállításon vettünk részt Akillal. Szerencsére a hőség enyhült, így kellemes időnk volt, leszámítva az erős szelet. Nagyon vártuk már ezt a kiállítást, de nem csak a bírálat miatt, hanem mert tudtuk, hogy régi kedves barátokkal is találkozni fogunk. Mi eddig szetterekkel "foglalkoztunk", Ők voltak úgymond az első szerelem, és ez az érzés még máig is tart! Most joggal kérdezheti bárki: "Akkor miért kellett egy Afgán Agár?". Ennek több oka is van, de talán a legfontosabb érv a döntésünk mellett a "meglátni és megszeretni" szempont volt. Én hiszem, hogy az ember szívében sok hely van, így a szeretett dolgok kényelmesen elférnek benne egymás mellett.
Visszatérve a kiállításra, Akil elsőként léphetett a ringbe és kiváló bírálatot kapott Jarmo Vuorinen (SF) bíróúrtól, így javasolt lett a Baby BIS-ben való részvételre. A BIS kezdetéig hamar elrepült az idő, és ez az időtartam is hasznos volt számunkra, hiszen több új ismeretséget kötöttünk. Akilt a Best in Show-ban Tóth Trikszy vezette fel, akinek külön köszönet a segítségért, és a nagyszerű felvezetésért. Helyezést most nem sikerült elérniük, de nem is ez a legfontosabb, hiszen Akil jó szereplése, és gyönyörű mozgása a ringben mindezért kárpótolt bennünket!

Képek/Photos

2010. július 11., vasárnap

Gödöllő CAC

Várakozásokkal teli indultunk el Gödöllőre a "Sissi Memoriál" speciálkiállításra, hiszen ez volt az első alkalom, hogy Akil megméretethette magát a ringben! Bevallom nagy reményeket fűzünk ehhez a kiskutyához, hiszen olyan híres és sikeres felmenőkkel rendelkezik, mint CH.Khafka Exotic  Spice   CH. Khafka's Song Sung Blue, CH.Karakush And Proud Of It, és még sorolhatnám.             A kiállítás szép környezetben, igényes szervezés mellett került megrendezésre, ahol Akil "ellenfele" Aziz volt, akivel nekünk csak most volt lehetőségünk találkozni.Nagyon örültünk ennek az ismeretségnek, hiszen Aziz gazdájában Tamásban és családjában nagyon kedves embereket ismerhettünk meg.
Akil Iren Naarits (EST) bírónőtől nagyon ígéretes II. kapott, ami szerintem nagyon szép eredmény, hiszen a bírálati lap is csupa jó véleményt tartalmazott. Majd következett a Best in Show, ahol Akil élete első kiállításán BIS II. helyezést ért el! Nagyon - nagyon büszkék vagyunk Rá, és reméljük, hogy a jövőben legalább ilyen szép eredményekkel büszkélkedhet!!