2010. október 9., szombat

Egy kis kiruccanás...

Mivel szombaton gyönyörű idő volt, elhatároztuk, hogy teszünk egy kacsa, és hattyúetetéssel egybekötött kirándulást Balatonfüreden. Természetesen Akil is velünk tartott Mogyikával együtt. Bevallom az én szívemnek különösen kedves ez a város, hiszen itt töltöttem a diákéveim legszebb napjait. Egy kis nosztalgia??? Igen az is benne volt.

 Na de visszatérve a kirándulásra, elmondhatom, hogy nagyon jól sikerült. Ebéd után indultunk, az út sem volt hosszú, és mivel egy kiadós sétát terveztünk, így a strand mögött parkoltunk. Nagyon jó ötletnek tartom, hogy így ősszel megnyitják ezt területét a sétálni, kirándulni vágyók előtt, és még a kutyák sincsenek kitiltva. Akil egyből talált magának játszótársat egy kis shi-tzu személyében, Mogyika meg eközben kacsavadászatra indult, és persze egyből beleesett a sziklákról a Balatonba.  Becsületére legyen mondva, ennek ellenére nem adta fel, gondolta, ha a kacsa nem sikerült, majd lesz helyette sirály. Véleményem szerint mára már megtanulta, hogy egy yorkinak sosem lesznek madár barátai! Útunk tovább vezetett a sétány felé, ahol rengetegen voltak, bár nem mondhatom, hogy meglepődtem, hiszen úgy ahogy mi is, sokan próbálták kihasználni a jóidő adta lehetőségeket. Az már inkább meglepő volt, hogy mekkora feltűnést keltettünk az emberek között. Természetesen nem miránk voltak kíváncsiak, hanem Akilra. Szinte méterenként megállítottak bennünket, kérdéseket tettek fel, többen körülállták, úgy csodálták, azt hiszem joggal mondhatom, hogy Akil egy igazi kuriózumnak számított a Tagore sétányon.Gondolom leírnom sem kell, hogy milyen büszkeséggel töltött, és tölt el bennünket az a tudat, hogy egy ilyen csodálatos kutya gazdái lehetünk.
 Összességében nagyon jól éreztük magunkat, Nadin megetette, a mindíg éhes madarakat, és rengeteget szaladgáltak Mogyikával, Akil élvezte az új és mozgalmas környezetet, én meg gyönyörködhettem a szebbnél szebb rózsákban.
 Természetesen az idő mintha egy szempillantás alatt elröppent volna, de ez nem meglepő egy olyan szép helyen mint Balatonfüred! Lehet, hogy én elfogult vagyok a várossal szemben, sőt biztos, de azt gondolom aki egyszer eltöltött itt néhány órát a gyönyörű parton, érezte a rózsák bódító illatát, vagy egyszerűen csak figyelte a fehér vitorlával suhanó hajókat, az biztos, hogy vissza fog ide térni, hiszen a látvány nem mindennapi!
Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődést egy őszi kirándulásra, és bízom benne, hogy más kutyabarát is ellátogat ide kedvencével, hiszen négylábú barátaink talán még nálunk is jobban élvezik az ilyen igazán kiadós sétákat! 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése