Hogy hogyan került hozzánk? Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjak egy kis időutazáson kell részt vennünk.
2010. május 22-e. Egy gyönyörű napsütéses szombati nap reggelén vagyunk. A szívünk tele várakozással, izgalommal, hiszen ma készülünk Bátonyterenyére a Patai családhoz, hogy megismerkedjünk Velük, és természetesen az Afgán Agarakkal. Nem vásárlás a szándékunk, inkább az ismerkedés a cél. Korán indulunk, hiszen az út nagyon hosszú, de szerencsére minden problémától mentes. Amint elhagyjuk Budapestet, gyönyörű tájak tárulnak elénk, bár jónéhány helyen még látni az árvíz okozta károkat.
Délelőtt 3/4 9, megérkezünk a ház elé. Az udvaron kint napoznak a kicsik, és nekünk rögtön megtetszenek. Laci fogad minket, egy gyors bemutatkozás, néhány baráti puszi Eywatól és Ewoktól, egy kis kiváncsi szaglászás Akiltól és Magictől, és már jön is Ili, hogy üdvözöljön minket. Az első benyomások részünkről tökéletesek. Bemegyünk a házba, ahol kávé és órákig tartó baráti beszélgetés kezdődik, úgy mintha nem is ez lenne az első találkozás. Úgy teveztük, hogy maximum egy órát maradunk, és mégis amikor ránézünk az órára az déli 12 órát mutat. Hamar elrepült az idő. Elbúcsúzunk, és indulunk haza Pápára. Az úton rengeteg a megbeszélnivaló. Azt tudjuk, hogyha egyszer lesz egy Afgánunk, az csakis a Szitár al Fidda kennelből lehet. Mi jövőre terveztük a vásárlást, de hát itt van Akil, aki gyönyörű és el kéne dönteni, hogy elhozzuk-e vagy sem???
Csak azért volt nehéz a döntés, mivel az idén kisebb - nagyobb átalakításokat terveztünk a házon és az udvaron. Én mindíg úgy képzeltem, hogy egy ilyen szép hosszú szőrű kutya akkor kerüljön hozzánk, ha minden tökéletesen rendben van.
Ezután napi szinten való telefonálgatások következnek, Iliék nagyon kedvesek, segítőkészek, és megértőek velünk szemben. Megszületik a döntés, elhozzuk! Én még mindíg nem vagyok benne biztos, hogy okosan tesszük, hiszen annyi minden van betervezve az idénre.
Majd következik egy hatalmas esőzés, az udvaron bokáig érő vízben gázolunk, a ház előtt szintén áll a víz, csak téglákon tudunk közlekedni. Akkor azt mondom, hogy szó sem lehet kutyáról addíg, amíg itt nem lesz minden patent (persze az esőzést semmivel nem lehet kivédeni). Iliék elfogadják a döntésünket, bár szerintem nem igazán értik. Eltellik egy hónap, közben érdeklődünk, hogy mi van Akillal, és persze az interneten követjük a Vele kapcsolatos eseményeket. Vívódásokon megyünk keresztül, hogy mégis csak el kéne hozni hiszen gyönyörű. Újabb döntés születik! Kell nekünk Akil!! Időpont egyeztetés Laciékkal, az úticélunk most Budapest, hiszen ide beszéltünk meg találkozót, hogy a kiskutyát átvegyük. Megérkezünk és ott van Ő az álmunk, aki végre a miénk lehet!
Hát ez a mi kis történetünk, és azóta is úgy érzem, hogy jól döntöttünk amikor elhoztuk, hiszen Akil Famal Szitár al Fidda egy végtelenül kedves és szeretnivaló kutyus. Az építkezésünk azóta is csúszik, de nem baj, majd meglesz valamikor. Azonban azt megtanultam, hogy a kínálkozó lehetőségeket meg kell ragadni, és nem a következőre várni, ami lehet, hogy sosem jön el.
Vagy ahogy a közmondás is tartja: "Ember tervez, Isten Végez", és talán így is van ez rendjén amióta világ a világ!
Ez annyira szép, szívhez szóló! Én már korábban megírtam, örülök, hogy hozzátok került Akil, mert jobb helyre nem kerülhetett volna ez a kiskutya! Ha nem vettétek volna meg, akkor is barátok lettünk volna! Valahogy ezt mi is éreztük az első találkozás alkalmával! Azóta csak köszönni tudom, hogy legalább annyira szeretitek Akilt mint én, ha nem jobban.....
VálaszTörlés